2017. augusztus 2., szerda

Az első hajbeültetésem eredménye

A második félévtől kezdődően szemmel látható, jelentős változás nem történt a hajbeültetésem után.

Már az első beültetés eredményével is elégedett voltam, épp ezért vágtam bele aztán a másodikba is.




Mindazonáltal az addigi eredmények eléggé meggyőztek ahhoz, hogy egy második műtétre is vállalkozzak, ugyancsak a HairHungary Klinikát kérve ehhez segítségül. 

Erre pont egy évvel az első beavatkozást követően került sor. A hajvonal egy kicsit lejjebb került, és a beültetett terület lett dúsítva. Összességében elégedett vagyok az eredménnyel!

2016. május 13., péntek

Egyre több hajszál jelenik meg

A 4. hónaptól elkezdett sűrűsödni a fogadó terület, egyre több hajszál jelent meg. Már nem nullás fokozaton használom a hajnyírót sem, hanem meghagyok néhány millimétert.

Az 5 hónapban újabb hajszálak jelentek meg, lassan már talán formálni is lehet. Több helyről kaptam pozitív visszajelzést, hogy már szépen látszik az új haj. Lassan tényleg keresnem kell egy fodrászt.
Kezd alakulni a dolog! :-)

2016. április 25., hétfő

3. hónap

Végre megjelent néhány új hajszál, és kicsit később a pattanások is. Elég érdekes jelenség, kicsit viszket, de különösebben nem zavaró. 

Egyelőre még mindig nullás géppel megyek végig a fejemen, mert annyira azért még nem látványos az eredmény.

Hajbeültetés után 3 hónappal

2016. március 23., szerda

Hajbeültetés után 2 hónappal

Az átültetett hajszálak fokozatosan kihullottak. Szép egyenletesen, feltűnés nélkül. Már vártam, hogy ilyenkor megjelennek a "pattanások", amik az új hajszálak megjelenését jeleznék. De eddig ilyen nem történt. Türelmesen várok...

2016. február 25., csütörtök

Egy hónap után

Egy hónap alatt elég sok haj kihullott az átültetettek közül, de ezzel ugye számoltam is. És már lehetett hajat mosni. Micsoda megkönnyebbülés.

Hajbeültetés után másfél hónappal

Hajbeültetés után oldalról


Hajbeültetés után másfél hónappal

2016. február 2., kedd

Az első hét cudar

Permetezni kell a fejet, nem szabad hozzáérni, és nem szabad mosni sem, akármennyire viszket, vagy zavar. 

A mosás hiánya már csak azért is volt rossz, mert a sebesülésem után lecsorgó vér úgy ahogy volt, rászáradt a fejbőrre. A kis lyukakat a fejen és a vércsíkot nyilván észrevette a környezetem is, úgyhogy ha akartam se tudtam volna titkolni, hogy mi a tényállás, de szerencsére túléltem az első hetet, utána már lényegesen jobb volt.

Hajbeültetés után 1 héttel

A vertex terület egyelőre kimaradt